teszt

Magyarországon ma már minden gondolkodó ember előtt abszolút világos, hogy a trianoni békeszerződéssel megvont határok számtalan, mindmáig ható tragédiának okozói, régiók, települések tönkretevői. A döntések abszurditásai, merev, azonnali hatalmi pozíciót biztosítani szándékozó gyakorlati megvalósításai, a tudatlanság, a nyers erő alkalmazása mindenki előtt feltárulhatott, aki a Kárpát-medence történelmét ismeri.

Viszont az kevéssé, talán egyáltalán nem ismert, hogy a versailles-i békekonferencia a győztes országokkal is "ki tudott szúrni", a győztes államok között is alkamazott a kreténséggel határos hatalmi politikát. A tescheni kérdés "rendezésének"  története tökéletesen ugyanazt az impotenciát,  a régió nem ismerését, és hatalmi arroganciát mutatja be, amelyet Magyarország szenvedett el. A történtek ismertetésében Szvatkó Pál és Gogolák Lajos kiváló cikkei is segítenek.

A magyar vonatkozások nem érnek véget : Kossuth Lajos is járt a városban, és 1840-ben Liszt Ferenc több nagysikerű koncertet adott itt. 

Ez a város földrajzilag is kedvező helyen, a sziléziai hegyvidék lábánál, gazdag, szép természeti környezetben fekszik, nem nagy csoda hát, hogy a boldog békeidőkben nagy fejlődésnek indult. Ez a fejlődés egészen 1918 végéig zavartalan volt, amikor a háború vége - annak ellenére, hogy két győztes, a csehszlovák és a lengyel hatalom határán feküdt - katasztrofális helyzetbe sodorta a várost is, a régiót is.

 

A történet folytatása is analóg a megosztott városok tragédiájával.  1925. áprilisában ugyan Benes immár külügyminiszter és Skrzynski, lengyel kollegája Varsóban egyezményt köt a vidékre vonatkozólag, de ezt csak látszólag tartják be. A csehszlovákok elkezdik a cseh iskolák építését  a lengyel  területeken - ugyanúgy mint a Felvidéken - és elkezdték kimutatni a lengyel nemzetiségű iskolakötelesek számának csökkenését. 1934. elején, a német-lengyel és szovjet-cseh közeledés idején a helyzet forrósodik: a lengyelek szerint a kisebbség helyzete elviselhetetlen, Malhomme és Klotz ostravai lengyel konzulok közvetlenül beavatkoznak az ügyekbe, ami természetesen súlyos diplomáciai helyzetet teremt. Leon Malhomme-nak ez a tevékenysége mások fantáziáját is beindította: 1939. nyarán rá hivatkozik a német propaganda, mint a népi németek elszánt üldözőjére Lengyelországban (nomen est omen) - az már nem zavart senkit, hogy a konzul akkor már súlyos betegen feküdt egy varsói szanatóriumban és 1940-ben meg is halt. 1935. július 18-án a lengyelek majdnem áttörték a határvonalat, mire a csehszlovák kormány statáriumot hirdetett, a lengyel "irredentákat perbe fogta, a Rota lengyel dal éneklését betiltotta, a lengyel újságokat úgyszintén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

Ebben a városban járva, ha megpróbáljuk elképzelni, miféle procedúra lehetett a hídon átjutni útlevéllel, várakozással, vámolással, miegyébbel, ugyanolyan érzésünk lehet mint régen volt egy komárominak, esztergominak vagy sátoraljaújhelyinek, vagy mint ma egy máramarosszigetinek. Csak az ilyen helyeken tudjuk megérteni a változó múltbeli események korrekt megvilágításának fontosságát.